Parti Nagy Lajos: Alázat

Szeretném elmondani végre egyszer,

mi vagy nekem. -

Megcsöndesedtem, nem verekszem

többé, várom türelmesen,

hogy gazdag terveit betöltse

életemmel a szerelem.

Fáj a hiány szivemben, restelem,

hogy ember így vagyok,

hogy lelkemen és testemen

a csonkaság sajog -

de rendelés ez, jogerős itélet,

nem lázadok.

Nem lázadok, csak mentem magamat,

ahogy lehet,

csak illő társamat

fürkészem a hiú magány helyett,

aki ölében és kezében

ajándékot számomra rejteget.

Szeretném elmondani végre, végre,

mi vagy nekem -

hát így terelt hálóm elébe

a gondos szerelem.

hogy fönnakadva gyönge szálain,

maradj velem.

Tőled már a viharok elszaladtak;

szelid verő

fényezte békés vonalát utadnak,

a nyugalom, e fő erő

lengett lényed körül,

mint sérthetetlen levegő. -

Szél támad, és elvinni készül,

emelgeti a szoknyád,

beteg vagyok a rettegéstül,

zokogva borulok rád:

úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr

szökni-akaró foglyát.

Ijesztenélek a világgal:

mi lesz, ha nem véd

az én hűségem? kis virágos ággal,

mi lesz veled? – károdra tennéd.

Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:

romjaimon tekints szét!

Szél támad, és elvinni készül -

nyomaidon bedől

az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül

többé se ég, se föld,

mindenfelől a hiány szakad rám,

- te óvsz mindenfelől.

Szeretném elmondani végre egyszer,

mi vagy nekem,

most, amikor már húzódol, menekszel,

s nehéz fejem

horgadva várja: koszorúzza meg már

a szerelem.

Babits Mihály: Elgurult napok

Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
végre megállnak, éjjel, s vég időkig
kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.

Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?

Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
perceim ízét, mely csak frissen édes!

Jön a favágó már hallom a léptét
ütemre s mint a gyilkos szívverése
konokabb egyre – mit tudom a hangról,
messze-e még vagy mikor ér idáig?

Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
A fiatal fák inganak, recsegnek
S a vének lepke levelei fogynak.

Johann Wolfgang Goethe: Ezer alakba…

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,

Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;

futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,

s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsu ciprus ifju erejében,

Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;

a folyam zsongó hullámtengerében,

Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik,

Csupa-Játék, nekem az is te vagy;

a felhőben, amely épülve omlik,

te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:

te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:

hol ezerkaru repkényt kúszni látok,

ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,

Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;

a tiszta ég szent legét belehellve,

Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,

Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;

és mikor Allah száz nevét idézem,

minden nevének visszhangja te vagy.

Fordította: Szabó Lőrinc

Armand Sully Prudhomme: Sóhaj

Nem látni őt, nem hallani,

nem szólni és nem vallani,

imádni híven, nem feledni,

folyton szeretni,

A két karunk felé kitárni,

a semmiségbe nézni, várni,

s ha nem jön, úgy is rámeredni,

mindig szeretni.

Szenvedni, s bírni, egyre bírni.

nem érni el, és sírni, sírni, elhullani,

könnyben feredni

mindig szeretni.

Nem látni őt, nem hallani,

nem szólni és nem vallani,

de láztól és vágytól veretni,

s mindig szeretni.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Wallace Stevens: Asszony a napsütésben

Csak annyi, hogy e mozgás, ez a meleg olyan,
mint egy asszony mozgása és melege.

Nem mintha bármi kép volna a levegőben,
nincs formának se kezdete, se vége:

üres. De bennünket egy asszony sima aranyban
ruhája súrolásaival éget

és a létezés szétbomlott bőségével,
mely határozottabb önmagánál -

mert az, ami ő, testtelen,
a nyári mezők illatait viselve

bevallja a szótlan, közönyös, a rejtve
világos, egyetlen szerelmet.

Fordította: Vas István

Weöres Sándor: Világűr

Mászik a holdon egy bogár
a világ három lába jár
egyik lába far
másik lába kar
a harmadik repülni akar

Vásik a holdi hegedű
a világ három tüdejű
egyik parti sás
másik vízmosás
a harmadik fuldokló parázs

Lángol a holdban egy falu
a világ három homloku
egyik Tien-taj-kuo
másik Ti-ping-kuo
a harmadik férges mogyoró

Juhász Gyula: Magyar falu csöndje

Öreg apók hosszú pipával
Bólintanak a ház előtt,
Az orgonák lila virága
Esőzi be a temetőt.

A sírok kertje mellett szántás,
Fekete föld, felhőt akar,
A tavaszégen varjú szánt át,
Vén, szürke varjú, gyászmagyar.

A lányok violája fonnyad
A kék Máriakép előtt,
Öreg anyók új hírt dohognak
S járják az ájult temetőt.

A söntés csöndjén, barna árnyban
Iszik két, három nyomorult
S a bakter a vak éjszakában
Kutyákkal kezd nagy háborút…