Bessenyei György- A Tiszának reggeli gyönyörűsége

A Tiszának partján virradok meg egyszer,
Hol ifjú éltemben jártam sokezerszer.
Az ég boltozatját kékszín táblájával,
Tüzesedni láttam napunk sugarával.
Mosolyogni kezd az hajnal világunkra,
Világosságot nyújt zsibbasztó álmunkra.
Az éjjeli ködök gőzölögni kezdnek,
Hegyeknek tövibe s völgyekbe rejteznek.
Innen eresztgetik felfelé párájok,
S a reggellel eként közlik még homályok.
A nyugodt természet kel s kifújja magát,
Vergődik álmábúl; újra kezdi dolgát.
Még az erdők s hegyek homályba nyugodtak,
Hol napunk világát várván csak hallgattak.
Az álmos természet végtére megindul,
Élő fiaival munkájára mozdul.
Napunknak sugara terjeszkedik rajta,
Mely holdat, csillagot a tengerbe hajtja.
Erdő s hegytetőket megaranyoz tüze
Ragyog játékára az harmatnak vize.
Lesülyedt az éjjel már ólom botjával,
A nap kezd ragyogni fényes világával.
Földünknek szélirül felszökött egére,
Űzi a setétet komor tengerére.
Nagy természetünkben kacagni kezd minden,
Melynek nagy lármája elkezdődik renden:
 
Zendülnek az erdők sokféle hangokkal,
Szólnak madarai a víg vadászokkal.
Jajdúlnak a kopók, hangzik a kürt messze,
Bőgnek az élő fák, faldosott a fejsze.
Az halász hajója harsog a vizeken,
Keresi prédáját e párás térjeken.
A sásas rétekre sok marhák veretnek,
Rívó bőgései gyakran kettőztetnek.
Éh szájok a fűbe széjjel harácsolnak,
Furulyája zendül köztök pásztoroknak.
A Tisza partjárul ezeket szemlélvén,
Csendesen állottam mindennek örülvén,
E víznél kétfelől szörnyű jegenyefák
Nőttek, melyek csaknem a felleget tartják.
Iszapos gyökerök mélyen ereszkedett,
Boglyas oldalakon kérgek repedezett.
Terjedt gallyaikkal lefelé hajlanak,
S mintha szomjúznának, a vizekbe nyúlnak
Nyájasan zörgenek zöld s fejér levelek,
Melyeken csak lassan bujdosnak a szelek.
 
Ezek közt a Tisza foly csendességével,
S mintha gondolkozna, olyan menésével.
Sárga tajtékjait formálja közepén,
Sok gallyak s levelek ballagnak a színén
Sebes örvényei bujdosván magokba,
Zúgással ütköznek néhol a partokba.
Melyek két részeken erdejek táplálják,
S a világ lármáját csendesen hallgatják.
A páros gerlicék szárnyok csattogtatva,
Repdesnek felettek magokat mulatva.
Vidámul a Tisza turbékolásokkal,
Mert szép lármát tesznek nagy csacsogásokkal.
A Tisza egy részin széles rétek vannak,
Honnan kiáltások hallik a darvaknak.
Ezeknek nagy szavok a magas egeket
Betöltvén, lármázzák érzékenységinket.
 
Sok hattyúk is nyúlnak a Tisza felett el,
Kik repülvén, tűnnek szép süvöltésekkel.
Szárnyoknak különös kettős hangozása,
Oly, mint a csehelő kopók kiáltása.
Több számos madarak zengenek ezentúl,
Melyekbül a puskaszóra sok aláhull.
 
Ilyen dolgok között szemlélvén a Tiszát.
Gyakran jártam által örvényes folyását.
Füzesei mellett sétáltam magamba
Fövényes lapályán, és gondolatomba
Szüntelen neveltem gyönyörűségemet,
Részegítvén vele érzékenységemet.
A tavaszi szagok orromba ütköztek,
Melyeket magokkal hordoztak a szelek.
Ilyen az hely, ahol életre születtem,
S a nagy természetnek férfi tagja lettem.

A hozzászólások le vannak tiltva.