Petőfi Sándor: Mi a szerelem?

Süldő poéták, bikficek,
 Ugyan ne csiripeljetek
 A szerelemről! kérlek szépen
 Az emberiség szent nevében,
 Melyet kínpadra vonni vétek,
 Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
 Tudjátok: melyik fán terem,
 Milyen madár a szerelem?
 A kotyvaszték, mit fejetek
 Rossz bögréjében főztetek,
 A sóhajtások galuskája
 Pityergések levébe hányva,
 Epedéssel megsáfrányozva
 Vagy kakasdühhel megborsozva,
 Oh én szerelmes istenem,
 Ez még korán sem szerelem!
 Még várjatok, kis bikficek,
 Kissé nagyobbat nőjetek,
 Hogy a szerelmet ismerjétek
 És azt megénekelhessétek. -
 Viselni hosszú éven át
 A szívben a kétség nyilát,
 Teremteni legmelegebb
 Vérünkből szép reményeket,
 Csak azért, hogy meghaljanak,
 Hogy minden istenadta nap
 Legyen egy-egy kedves halottunk,
 Kit kínosan kell megsiratnunk;
 A rágalomnak óriási
 Kígyófarkával szembeszállni,
 Eltűrni oly bántalmakat
 Mit megtorolni nem szabad,
 Mert kedvesünk azé, ki bánt,
 Aztán elvenni a leányt,
 Eldobni érte szabadságunk,
 Mely legimádottabb sajátunk,
 S fölvenni a könnyű szabadság
 Helyett az élet súlyos gondját,
 Dolgozni napok s éjeken,
 Hogy ételünk s ruhánk legyen;
 S ha feleségünk tán szeszélyes,
 Magunkat szabni szeszélyéhez,
 Hogy már ha kell örömtelennek
 Lenni egyik vagy más életnek,
 Mienk legyen örömtelen...
 Lássátok, ez a szerelem!

A hozzászólások le vannak tiltva.