Illyés Gyula: Kapcsok

A szenvedély, mely a mulandó izmot
vaspántként kapcsolta testünk köré,
hogy megízlelvén őrizzük a titkot:
egy pillanatra sorsunk istené,

a szenvedély majd elmúlik.A boldog
percek, az éj, a kéj már senkié.
Heverünk torzan, mint a páros szobrok,
ha tömbjüket az idő szét töré.

De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncok

s majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten nem szakaszthat.

A hozzászólások le vannak tiltva.