Henry Longfellow: A természet

Mint nyájas anya, ha letelt a nap,
ágyba vezeti apró gyermekét,
ki menne már, de ellenkezne még,
tört játéka a padlón ott maradt,
az ajtón át is arra nézne csak;
csillapító vigasznak nem elég
ha bátorítják: lesz helyette ép –
szebb lesz talán, de több gyönyört
nem ad.

Így bán velünk a természet, keze
játékainkat sorba elszedi,
s pihenni úgy kísér, oly kedvesen,
menjünk, maradjunk,
nem tudjuk mi se;
elménk se érti, álommal teli,
hogy nő fölé a messzi rejtelem.

Fordította: Fodor András

A hozzászólások le vannak tiltva.