Rimbaud : Esti imádság

Mint egy angyal, kinek állán borbély ecsetje
maszatol, ajkamon a megivott sörök
habja még, szivar a fogam közt, úgy ülök;
lelkemben vitorlák láthatatlan menetje…

S mint vén galambducok forró, pettyes szemetje,
száz szennyes álom ég bennme és füstölök,
s fájó lelkemben úgy gyűrűznek bús körök,
hogy olyan, mint az ős fák évgyűrűs szövetjek.

Da majd, bús álmaim lenyelve, megrogyott
szívvel, s leontve már egy kisebbfajta hordót,
kertjébe megyek át a kocsmának, hogy ott

szelíden, mint az Úr, pisáljak egy nagyot,
a barna ég felé ivellőt, messzecsorgót…
Helyeslést intenek a délceg napraforgók.

A hozzászólások le vannak tiltva.