Heltai Jenő: A dal

Néha ugy néz rám, mint a jó barát,
Kivel közös a lelkünk búja, gondja,
Ki tékozolva, biztatóan ontja
Szelíd szemének nyájas sugarát.
Néha ugy néz rám, mint a jó barát.
Állok előtte, mint a kis gyerek,
Bizonytalan, homályos, néma vágyban.
Ó, ha kezével simogatna lágyan!
Csak nézem őt… de szólni nem merek.
Állok előtte, mint a kis gyerek.
Néha úgy néz rám, mint az idegen.
Végigröpűl a pillantása rajtam,
Mint sürü füstben, szikrázó zsivajban
A gyorsvonat közömbös síneken…
Néha ugy néz rám, mint az idegen.
Ilyenkor úgy fáj az, hogy meg nem ért.
Ilyenkor úgy fáj, hogy hiába minden,
Ingyen gyötrődöm, elpusztulok ingyen,
Ő sohse fogja tudni, hogy miért?
Ilyenkor úgy fáj az, hogy meg nem ért…
Néha úgy néz rám, mintha sejtené,
Hogy ő az édesem, hogy ő a szépem,
Hogy szeretem a gyötrelmek tüzében
S megyek, megyek az elmulás felé…
Néha ugy néz rám, mintha sejtené.
Én hallgatok és ő tovább siet…
Mint, aki zordon szakadékba nézett
S a lesben álló, fekete enyészet
Szédületéből életre ijedt…
Én hallgatok és ő tovább siet.

A hozzászólások le vannak tiltva.