Bottal s öreg kutyámmal indultam hazúlról. Dalolva mentem és torkom nem únta még az országút fáradságos énekét. – Tudod, hogy a Nap barátja voltam? Ő édesitette agyamat hajnali rétek szagával; aztán minden csigát s kavicsot külön megmutatva látni, szeretni és … Olvasd tovább
Címke archivum: Szabó Lőrinc
Nézd csak, bolondul, karikázva hogy összecsap az a két sárga lepke! hogy kezd tündéri táncba! hogy gyúrja egymást, hogy forog! Négy szárnyuk százfelé lobog, pedig egyhelyben kavarog. Csókolóznak? vagy marakodnak? Most hirtelen egybefogóznak, s nyílegyenest fölfurakodnak. föl, föl, föl, ingó, … Olvasd tovább
Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos … Olvasd tovább
Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye … Olvasd tovább
Akkor utaztam először nagyot. A léghajó vitt. Mozgó oszlopok Nőttek, süllyedtek, sík emeletek: Láttam mögöttük a szerkezetet, Az elvet, rendszert, forgó kapcsolást, Fogalmak testét, örök folytatást, Szimetriát s egyensúlyt mindenütt: Bámész agyamban boldog végtelen Töltekezett a külső semmiben: Tudtam számolni!…Felhőim … Olvasd tovább
Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt. Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt. Mit láttam benned? Magam végzetét. Mit láttál bennem? Egy út kezdetét. Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat. Mit bennem te? Dacot és szitkokat. Aztán mit én? Jövőm rémálmait. S … Olvasd tovább